Nicholas Hobbs szerint a tanár-nevelő olyan ember, aki rendelkezik belső energiaforrásokkal saját élete táplálásához és megújításához, személyét a remény és a csendes magabiztosság jellemzi. Ez az egyik legfontosabb alapelv, amit a Pressley Ridge Alapítvány élménypedagógiai képzésén hallottunk. Amit amennyire a képzésen még félre tudtunk tenni magunkban, annyira hangosodott fel akkor, amikor el kellett volna kezdenünk az élménypedagógia gyakorlati megvalósítását.
Az Élménypedagógia-blog bevezető bejegyzéséből kiderül, milyen alapokra épülnek azok a foglalkozások, amelyeket Steigler Anett tart a szegedi Motiváció Tanodában. Az alábbi írásban egy konkrét eset bemutatásán keresztül egy általános dilemmát oszt meg velünk.
Talán meglepő cím ez egy blog-sorozat indításához, és talán még meglepőbb akkor, amikor majd a később felkerülő egyes írások többsége arról fog szólni, hogy gyerekek különböző csoportjai különféle érdekes játékokban vesznek részt és ezáltal fejlődik a kommunikációjuk, változatosabbá és egyre magasabb szintűvé válik a csoporttagok közötti együttműködés, azt vesszük észre, hogy a korábban nehezen alkalmazkodó, szabályokat feszegető gyerekek aktív és meghatározó tagjaivá válnak a csoportnak.
Te voltál már szabaduló szobában? Ha igen, akkor biztos te is átélted az izgalmat, mikor rád zárult az ajtó; a féktelen kutatást, hogy rálelj a szükséges eszközökre; az agytekervények erőlködését, mikor megpróbáltál rájönni a logikai fejtörő megoldására; és biztosan emlékszel a megkönnyebbülésre és az örömre is, mikor a kulcs elfordult a zárban és sikerült teljesíteni a küldetést.
Nem véletlenül terjedtek el ilyen rohamosan a szabaduló szobák egész Magyarországon, hiszen egy hatvan perces játék sok intenzív élményt rejt magában, és rendkívül szórakoztató időtöltést nyújt. De mégis, mit lehet tanulni belőle?
A DeMo-ban többek közt arra vállalkoztunk, hogy megnézzük közelről a bevont szervezetek módszereit, dokumentáljuk , és megosszuk azokat, hogy minél többen hasznosíthassák, amit ők már kipróbáltak, megvalósítottak. Ennek a folyamatnak az egyik állomása, hogy mindegyik szervezet, program vezetőjével készítettünk interjút, amiben arra kerestük a választ, hogy hogyan kerültek az “ügy” közelébe, milyen kihívásokkal küzdenek, és milyen megoldások működnek az ő rendszerükben. És természetesen látunk néhány közös vonást: a gyerekek szeretetét, és elfogadását, a folyamatos kísérletezést, az innovatív megoldások keresését, a gyerekek érdekeinek szem előtt tartását, a készségfejlesztés, és a közösségfejlesztés hangsúlyozását, a szakmai hálózatokban való részvételt, a civil együttműködéseket, és nem utolsósorban az önkéntesek bevonását szakmai feladatok végzésébe.