Az élmény nem játék

Talán meglepő cím ez egy blog-sorozat indításához, és talán még meglepőbb akkor, amikor majd a később felkerülő egyes írások többsége arról fog szólni, hogy gyerekek különböző csoportjai különféle érdekes játékokban vesznek részt és ezáltal fejlődik a kommunikációjuk, változatosabbá és egyre magasabb szintűvé válik a csoporttagok közötti együttműködés, azt vesszük észre, hogy a korábban nehezen alkalmazkodó, szabályokat feszegető gyerekek aktív és meghatározó tagjaivá válnak a csoportnak.

Úgy írom ezt le, hogy nem ismerem a csoportokat, nem ismerem a csoportokba járó gyerekeket. Valamennyire ismerem a szakembereket, akik most elkezdenek az élménypedagógia módszerét felhasználva dolgozni egy-egy gyerekcsoporttal. Azért merem ezt így leírni, mert az elmúlt körülbelül 10 évben számos csoporttal elindultunk ezen az úton, és minden alkalommal az élménypedagógia és fokozatosan a tapasztalati tanulás gazdag eszköztárából választottunk a csoporthoz és a facilitátor pároshoz legjobban illeszkedő gyakorlatokat, megközelítési módokat. Azért merem ezt leírni, mert az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján tudom, hogy milyen erővel képes változást hozni az élménypedagógia.

A Pressley Ridge elmúlt 10 évében folyamatosan kísérleteztünk, hibáztunk sokat és tanultunk sokat. Azt tanultuk meg, hogy az élmény nem játék. Látszólag csak játszunk, játszanak a gyerekek és fiatalok, a szakemberek. A felszín alatt azonban minden egyes csoporttag és facilitátor a legkomolyabban formálja a viselkedését. Tanulja és gyakorolja azt, ahogyan új, szokatlan vagy akár félelmetes, megoldhatatlannak tűnő helyzetekben mégiscsak képes lesz túllépni önmagán. Tanulja, hogy miképp fogadja el a többiek visszajelzését, örömét vagy akár haragját. A tervezés−megvalósítás−értékelés folyamatban dolgozva a facilitátorok és a gyerekek is megtanulnak tanulni és megtanulnak megélni, átélni és erőfeszítést tenni, újra próbálkozni, még akkor is, ha lehetetlen a helyzet. Ezért nem mindegy, hogy miképp tekintünk az élménypedagógiára. Ha úgy tekintünk rá, mint játékok sorozatára, amiben a facilitátor jogot formál arra, hogy meghatározza, milyen csoportkultúrát alakít ki, akkor valószínűleg olyan útra visszük a csoportot, amiben az egyes csoporttagok elvesznek a csoportban, nem jelenhet meg az egyének különlegessége, egyéni tudása. A csoport pedig képes rezonálni erre az üzenetre, és gyakran látjuk azt, hogy az egyetlen érték a csoport számára a siker: „mi mindent megoldunk”, „nekünk minden sikerül”, „jöhet a következő játék, abban is mi leszünk a legjobbak”. Egy ilyen normákkal induló csoport nehezen tud eljutni oda, hogy képes legyen megvédeni az egyes csoporttagokat, hogy akarjon és merjen hibázni és újra megpróbálni, és oda is hosszú út vezet számukra, hogy bizalom és egyenlőség, partnerség és az egyes egyének tisztelete alakuljon ki. Ezért nem mindegy, hogy gyerekek csoportjában milyen értékeket és normákat formálunk a csoporttal a folyamat elején. Egy döntés, tudatos szakmai döntés kell legyen az, hogy a fejlődésre, az örömre, a kihívásokra, a jól-létre fókuszál a facilitátor, és nem utolsó sorban arra, hogy a tanulási folyamat középpontjában nem a tanítás, hanem a gyerek áll. A facilitátor, aki tudja, hogy az élmény nem játék, mert mély változás megy végbe az egyénben az élmények feldolgozása során, tudatosan dönt arról, hogy mindig a gyerek, a fiatal, a csoporttag van a középpontban és nem ő maga, aki már minden gyakorlatot ismer. Ez a facilitátor tudatosan dönt a szóhasználat mellett, és választja a játék helyett a gyakorlatot, az értékelés helyett a feldolgozást vagy reflexiót, a megmondás és megmutatás helyett a csöndet, a múlt helyett a jelent és a jövőt, a hiba helyett az erőfeszítést, a fejlődést a tanítás helyett és a csoport erejére való támaszkodást a saját ismeretei helyett.

Erre a változásra és útra hívtunk most el szakembereket, facilitátor jelölteket, akik az ország több pontján kezdenek el ezzel a szemlélettel formálni gyerekeket és csoportokat.

Nagy várakozás van bennünk, hatalmas lelkesedés van bennük, változatos formákat és módokat próbálnak ki, amiről ők maguk fognak beszámolni.  A BAGázsnál a foci és az élménypedagógia lesz a középpontban, Szegeden a Motiváció Műhely tanodájában a festéssel gazdagítják az élménypedagógia csoportot, Pécsen másodikosok csoportja lép majd az önszabályozás élményekkel és próbálkozásokkal gazdag útjára, a hatodikosok pedig tábort szerveznek saját maguknak és reményeink szerint közben a legjobban működő csoporttá válnak. A pécsi harmadik csoport tagjai, a 4 évestől a 11 évesig megtapasztalják majd azt, hogy ebben a széles életkori sávban hogyan tudnak egymásra hangolódni és az új tanoda magjaként biztos és pozitív értékeket átadni a később belépőknek. Salgótarjánban a csoport előtt az újraalakulás nagy kihívása áll. Hamarosan jönnek a kérdések, dilemmák, örömök, produktumok és történetek Bagról, Pécsről, Szegedről és Salgótarjánból.

                                                                                                          Rózsa Mónika