Inspiráció, tapasztalatcsere, tudásmegosztás a mélyszegénységben élő gyerekek fejlesztéséről és tanulástámogatásáról.
kontent
Interjúk Cikkek Tudástár Élménypedagógia-blog
kontakt
MATOLCSI ZSUZSA
matolcsi.zsuzsa@i-dia.org
+36 30 297 30 54
támogatók
A demokrácia iskolája

Az interjúk elé

Interjúk 2015.10.12

A DeMo-ban többek közt arra vállalkoztunk, hogy megnézzük közelről a bevont szervezetek módszereit, dokumentáljuk , és megosszuk azokat, hogy minél többen hasznosíthassák, amit ők már kipróbáltak, megvalósítottak. Ennek a folyamatnak az egyik állomása, hogy mindegyik szervezet, program vezetőjével készítettünk interjút, amiben arra kerestük a választ, hogy hogyan kerültek az “ügy” közelébe, milyen kihívásokkal küzdenek, és milyen megoldások működnek az ő rendszerükben. És természetesen látunk néhány közös vonást: a gyerekek szeretetét, és elfogadását, a folyamatos kísérletezést, az innovatív megoldások keresését, a gyerekek érdekeinek szem előtt tartását, a készségfejlesztés, és a közösségfejlesztés hangsúlyozását, a szakmai hálózatokban való részvételt, a civil együttműködéseket, és nem utolsósorban az önkéntesek bevonását szakmai feladatok végzésébe. 

Az inspiráló interjúkból egyértelműen kiderül, hogy mindenhol kicsit más a fókusz, más a motiváció, de a lényeg az, hogy javuljon gyökeresen  a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek helyzete, a tudáshoz és a fejlődéshez való hozzáférése.

Az elkészült 12 interjút egyesével tesszük közzé.