Lencse Máté, az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának vezetője, írta le beszélgetését a pécsi Faág Tanoda vezetőivel. Ahogy ő is írja, a DeMo projekt többek között éppen az ilyen beszélgetések létrejöttét szeretné támogatni. A téma ezúttal a társasjátékokban rejlő lehetőségek volt.
Matolcsi Zsuzsa összes bejegyzése
Miért olyan fontos, talán a legfontosabb, a szövegértés fejlesztése?
A VIII. Miskolci Taní-tani Konferencián, a TanodaPlatform által szervezett A szövegértés fejlesztése a tanodában című szekció előadásai olyan meggyőzően tették le voksukat a szövegértés fejlesztése mellett, hogy nem lehet nem megosztani és hírül adni őket, legalább absztraktok formájában. A bemutatott jógyakorlatok két DeMos szervezetnél valósultak meg, a Motiváció Oktatási Egyesület és az Igazgyöngy Alapítvány tanodájában.
Bagázs hatás. A hatásmérésről konkrétan.
Egy korábbi bejegyzésemben, (Amit mérünk, az javulni fog! Vagy nem… ) a hatásméréssel kapcsolatos általános célokat, módszereket, gyakran felmerülő dilemmákat mutattam be a következő definíció mentén: „A civil szervezetek tevékenysége valamilyen társadalmi probléma enyhítésére, megoldására irányul, ezért társadalmi hatásmérésnek nevezzük azt az elemző folyamatot, amely megmutatja a szervezet munkájának hatására bekövetkező társadalmi változásokat”,
Ebben az írásban most azt foglalom össze, hogy egy civil szervezet, konkrétan a BAGázs, hogyan kezdett neki a hatásmérésnek, és milyen módszertant követve, hogyan kezdett el adatokat gyűjteni, milyen mérőeszközöket választott, és mekkora befektetéssel, milyen eredményeket vár.
Roma önkéntes fiatalok a közoktatásban
Az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány hat éve törekszik arra, hogy minél több 10-19 év közötti diáknak teremtse meg a lehetőséget a találkozásra és a párbeszédre roma fiatalokkal. A személyes találkozás lehetősége mindkét oldalnak segít egymás megismerésében, elfogadásában, az esetleges előítéletek és prekoncepciók újragondolásában és megváltoztatásában.
Online Tanoda
Amikor a munkánkról beszélünk gyakori kérdés, hogy fenntartható-e, amit csinálunk. Nem, hangzik el a válasz, hiszen mi is tisztában vagyunk ezzel. Ez a jelen blogbejegyzés szempontjából csak történeti szempontból érdekes. Azért fordultunk az online tanulás tanulmányozása felé, hogy időt, erőt, energiát, kapacitást és hasonló dolgokat nyerjünk. A Toldi Tanodát ugyanis budapesti pedagógusok, egyetemisták működtetik. Ez egy adottság, amivel kellett kezdenünk valamit. Itt viszont amellett szeretnék érvelni, hogy a digitális eszközöket, illetve az online környezetet ott is fontos lenne kihasználni, ahol nem a szükség kényszeríti ki.