Minden gyerek elméje olyan, mint egy csodálatos lámpás, amely mindenre rávilágít, és amelynek segítségével a gyerekek megismerik és felfedezik a körülöttük lévő világot – mondja Alison Gopnik, a Berkley Egyetem pszichológia professzora. És persze igaza is van. De mi van akkor, ha úgy tűnik, hogy egy gyermek elméje nem ilyen lámpás? Vagy éppen ezen a lámpáson vagy egy sötét folt, ami miatt a matematika vagy az olvasás nehezen felfedezhető területté válik? Egyszóval, milyen tanulási korlátokkal szembesülhetünk, és hogyan lehet ezeket felismerni?
2015. február hónap bejegyzései
Mit adnak nekünk civileknek az önkéntesek?
Az alábbiakban a DeMo projekt Önkéntesség munkacsoportjának rövid áttekintését adjuk közre. A DeMo eleve azzal a céllal jött létre, hogy olyan szervezeteket és kezdeményezéseket támogasson, amelyek egy adott társadalmi jelenség/probléma megváltoztatását célozzák részben fiatal önkéntesek bevonásával. Ez a bejegyzés a teljesség igénye nélkül foglalkozik a kérdéssel.
Társas beszélgetés
Lencse Máté, az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának vezetője, írta le beszélgetését a pécsi Faág Tanoda vezetőivel. Ahogy ő is írja, a DeMo projekt többek között éppen az ilyen beszélgetések létrejöttét szeretné támogatni. A téma ezúttal a társasjátékokban rejlő lehetőségek volt.
Miért olyan fontos, talán a legfontosabb, a szövegértés fejlesztése?
A VIII. Miskolci Taní-tani Konferencián, a TanodaPlatform által szervezett A szövegértés fejlesztése a tanodában című szekció előadásai olyan meggyőzően tették le voksukat a szövegértés fejlesztése mellett, hogy nem lehet nem megosztani és hírül adni őket, legalább absztraktok formájában. A bemutatott jógyakorlatok két DeMos szervezetnél valósultak meg, a Motiváció Oktatási Egyesület és az Igazgyöngy Alapítvány tanodájában.