Karlowits-Juhász Orchidea a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének oktatója, a Csatárlánc csoport alapítója és aktív önkéntese. Szakmai tevékenységeivel és önkéntes vállalásaival elsősorban a periférián élő gyerekek helyzetének javítására fókuszál.
Matolcsi Zsuzsa összes bejegyzése
A személyes figyelem és a korai fejlesztés hiánya okozza a legnagyobb hátrányt
Jámbor Zita a BAGázs IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) programjának vezetője volt, annak 2012-es indulása óta, mert szívügye, hogy az iskolai közösségi szolgálatot végző középiskolások és a bagi gyerekek minél többen megismerjék egymást, együtt tanuljanak, fejlődjenek. Zita munkája mellett gyógypedagógusnak tanult. Nyáron kisbabája született, ezért az újabb „szívügy” miatt átmenetileg nem dolgozik a Bagázsban.
Radar alatt repülünk
Horgas Judit szerkesztő, tanár 1974-ben született Budapesten, az ELTE BTK angol szakán diplomázott, ugyanitt doktorált, a 2008 óta működő Szitakötő oktatási program vezetője. A művészeti és környezeti nevelést ötvöző Szitakötő program a környezet fogalmát a természeti környezetnél tágasabban értelmezi; az épített és a szellemi környezeten túl a társadalom egészére, a másik emberre is kiterjeszthetőnek véli.
A gyerek nem azért rossz, mert rossz akar lenni
Gruber Andrea a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány igazgatójaként súlyos magatartás-, érzelmi és beilleszkedési zavarokkal küzdő fiatalok és családjaik támogatásán dolgozik egy speciális módszertan segítségével. A tanulás és a tanítás központi szerepet játszik az életében. Kutatási és mostanában a fő érdeklődési területe a humán szolgáltatási modellek kultúrák és országok közötti átültetése. A témával PhD fokozatot szerezett nemzetközi fejlesztés és közigazgatás szakon a Pittsburghi Egyetem Közigazgatás és Nemzetközi Kapcsolatok karán.
Egy csomó módszer ott van már a civil szervezeteknél, csak mernünk kéne beemelni őket az iskolába
Csovcsics Erika magyar–angol és multikulturális nevelés szakos tanári, valamint szociológus végzettséggel is rendelkezik. Tíz éven keresztül az 1994-ben létesített, alapítványi fenntartású Gandhi Gimnáziumot vezette Pécsett, amely Magyarország és egyben Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye. A gimnáziumban eltöltött évek alatt a gyakorlatban számos tapasztalatot és ismeretet szerzett a hátrányos helyzetű és eltérő szociokulturális hátterű gyerekek tanításáról, kiváló kollégák társaságában. Az elmúlt két évben a Pécs-Somogyi Általános Iskolában alakított ki mintaértékű oktatási szisztémát.