Élménypedagógia műhely az Élmény Tár Tanodában – kicsiknek

Tanodaként működünk, ami alapján lehetne feltételezni, hogy iskolásokkal foglalkozunk. Ez a feltételezés félig meddig hibás. Nálunk a kistestvérek is itt vannak, az óvódások napi szinten próbálnak részt venni a tevékenységekben. Milyeneken is az ovisok? Rohangálnak, kiabálnak, előpakolnak, és nem értenek semmit, hogy mi is az, hogy piros pontot kapni az iskolában, vagy részt venni a tanulón, fejlesztésen, kicsit nyugton maradni, koncentrálni, ez mondjuk az életkorukból adódik. Sok esetben kimaradnak a legtöbb tevékenységünkből. Nem tudnak részt venni, szólni kell, hogy adott programokra nem jöhetnek, nincs rá külön ember és idő, hogy velük foglalkozzon, és a pályázatba sem férnek be…

Mégis ott vannak, visszajárnak, mosolyognak és részt vesznek, amiben tudnak, kepeségeikhez képest.

Az Élménypedagógiai képzés után egyértelmű volt, hogy foglalkozásokat fogunk facilitálni a tanodánkban. Nem tudtuk, hogy melyik korcsoporttal is fogjunk belevágni, kik azok, akikben meglátjuk azt a motivációt, kihívást. Ezért az első három alkalmat úgy terveztük meg, hogy a kicsiktől a nagyokig mindenki részt vehessen a műhelyfoglalkozáson, hogy felkeltsük az érdeklődést, elhivatottságot a gyerekek részéről is.

Ebből az a kép állt össze, hogy az óvódások és pár alsós gyerek a legmotiváltabb és elhivatottabb a részvételben. Ezért nem is volt más választásunk, az Élménypedagógia műhely elsődleges célcsoportja az ovisok, kiegészülve kisiskolásokkal.

Egy lehetőség az ovisoknak és egy lehetőség nekünk is.

Nálunk milyenek is az ovisok a rohangáláson, kiabáláson kívül? Elkényeztettek, mert egyedüli vagy legkisebb gyerekek a családban, így mindent megkapnak és nem hajlandóak osztozkodni. Vagy éppen szüksége lenne a szüleire, testvéreire, de mivel olyan sokan vannak, sosem kapja meg azt a szeretetet, figyelmet, amit megérdemelne, ezért állandóan a figyelmet keresi bármivel. Vagy éppen az agresszor apukáról vesz mintát, és követi a példát.

Őket szeretnénk csoportba szervezni, ők a leendő tanodásaink, egy biztos alapot tudunk elérni velük, hogy számítani tudjanak egymásra és magukra. Szeretnénk, hogy hatékony problémamegoldók és konfliktusfeloldók legyenek; hogy megtalálják az erősségeiket; hogy a csoportkohézió kialakuljon.

Hogyan is zajlanak nálunk a foglalkozások? Sok-sok ismétlés, leegyszerűsített gyakorlatok, majd nehezítve alkalomról-alkalomra előkerülve. Kedvenc játékok, jutalomjáték a végén, ami majdnem mindig valamilyen fogócska. Értékelés az elején, végén, és a legfontosabb elem a KÖR. Az eleje mindig nagyon vicces és fárasztó, hogy egyszerre betereljük az ovisokat (6-7 főt) a terembe, ahol leszünk, és bevárjuk a többieket is. Utána már alakulgat a dolog.

Ami a legnagyobb probléma nálunk, amiben a legnagyobb változást szeretnénk elérni, hogy a gyerekeknek kudarcaik vannak, félnek minden újtól, mindentől, ami más. Ez az elsődleges cél, hogy ez változzon, önbizalmat szerezzenek és érdeklődjenek a világ iránt, a tanulási zónába lépjenek, pozitív élményeik legyenek.

A legnagyobb örömöm az volt, amikor a hatodik alkalommal már nem kellett szólni, hogy álljanak vissza a körbe, vagy álljunk, üljünk körbe. Maguktól tartották a formát, kiléptek belőle, de utána keresték a helyüket a körben.

A következő lépés, hogy egy olyan értékelő, visszajelző rendszert kitalálni, megalkotni, ami számukra is kézzel fogható és benne van az öt ujjas szerződés is.

                                                                                                     Pintér Mesi