A társadalmi gondolkodást kell megváltoztatni

László Flóra ügyvezető, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány egyik alapítója. Végzettsége szerint szociológus. 15 éve különböző keretek között azért dolgozik, hogy a romák helyzete élhetőbbé váljon.

Matolcsi Zsuzsa: Milyen ügyért, milyen célért dolgozol?

László Flóra: Egyértelműen azért, hogy a cigányokkal szembeni előítélet és sztereotípiák, akár csak nagyon kicsit is, de csökkenjenek. Ez egy nagyon nehéz és összetett dolog, de én mindig is a kicsi, apró lépésekben hittem jobban, például olyanban, amit mi is csinálunk az UCCU-ban. A másik, amiben hiszek, az az, hogy ha valaki valamiről többet megtud, és jobban megismeri, akkor kevésbé lesz elutasító, megítélő és sztereotip. Erre adunk lehetőséget az UCCU-ban. Pontosabban, arra, hogy emberek, ebben az esetben cigányok és nem cigányok (vagy van úgy, hogy cigányok és cigányok, ha egyes osztályokban cigányok is vannak) tudjanak beszélgetni egymással, mert nagyon nagy hiányosság, hogy főleg a nagyvárosi környezetben nincs lehetőség a beszélgetésre, a megismerésre. Nagyon szegregáltan élnek az emberek. Az egy osztályba járók vannak egymással kapcsolatban, meg az egy háztömbben lakók. Vidéken ez kicsit más, egy kis faluban más, ahogy elérik egymást az emberek, ahogy beszélgetnek, bár cigány − nem cigány vonatkozásban ott is gyakran van egy szakadás: nem feltétlenül érintkeznek vagy tudnak egymásról. Szóval, nagyon fontosnak tartom, hogy mi ezt a lehetőséget megteremtjük a beszélgetésre, megismerésre, ha csak egy egyszeri 90 percben is.

És ami még párhuzamosan fontos nekem, és amit még teszünk az UCCU-val, az a cigány fiataloknak a közösségfejlesztése és készségfejlesztése. Korábban is sokat dolgoztam együtt cigány fiatalokkal más szervezetekben, és láttam, hogy az az indulási hátrány a tudásban és a lehetőségekben azért elég jelentős, főleg a nem cigány, elitebb társadalmi réteghez képest. Ezért fontos, hogy mi az UCCU-val ezeknek a lemaradásoknak a leküzdésében tudjuk őket támogatni, fejleszteni. Amit az önkéntesek az UCCU-n belül csinálnak moderátorként, azt átviszik a mindennapi életükbe, meg a munkájukba is.

És nem is csak a vezetői készségek vonatkozásban fejlődnek sokat, amin nem a cégvezetővé vagy politikai vezetővé válást értem feltétlenül, hanem vezető a lakóközösség elnöke vagy bármilyen szinten lehetnek vezetők. Megerősödnek más készségeikben is, és hát a cigány identitásuk is erősödik közben.

MZS: Szerinted miben gyökeredzik az a probléma, amire az UCCU alakult?

LF: Nagy szakadás van a cigányok és nem cigányok között Magyarországon, aminek van történelmi meg gazdasági múltja, és nem hibáztatható érte semelyik fél sem. Ez egy kettős viszony, két fél kell hozzá.  Én ezt a szakadást tapasztaltam a munkámban, amikor elkezdtem cigány szervezetekkel, cigány emberekkel dolgozni. Ez a szakadás nem egy döntés miatt alakult ki, hanem a múlt és az esélyek megszerzésének lehetősége miatt.

Amikor mi konkrétan elkezdtünk az UCCU-ban, mint szervezetben gondolkodni és az UCCU-t csinálni a Haver Alapítvánnyal lassan 7 éve már, az a romagyilkosságok idején volt, ami nyilván egy nagyon komoly jelzés volt akkor arra, hogy a helyzet mennyire eldurvult.  A romagyilkosságok adták az utolsó lökést, ahhoz, hogy tényleg elkezdjük a munkát.

MZS: Meg szoktál fogalmazni külön rövid távú és külön hosszú távú célokat?        

LF: Egy ideje szoktam csak hosszú távú célokban gondolkodni. Az elején csak rövid távokat mer az ember tervezni, hisz nehezen lát hosszútávra. Most már sokkal jobban tudom, hogy mik a sarkalatos pontok vagy projektek, vagy a közösségfejlesztésben mi működik. Ilyen például a Nyócker séta, ami sarkalatos pont lett, hogy egy fizetős szolgáltatást tudjunk kifejleszteni az alapítványon belül. A hosszú távú stratégiában már érik egy ideje, de így hogy beindult, most a konkrét működését, működtetést kell beépíteni a hosszú távú stratégiába. Kicsit ugyanez volt az UCCU Pécs Műhellyel is. Az is egy korábbi terv volt, hogy vigyük át a modellt máshova, és most már a tapasztalatok alapján alakítjuk a hosszú távú tervet.

MZS: Visszanézve az elmúlt évekre, mit mondanál, mi működik?

LF: Működnek a foglalkozások, rengeteg iskolába hívnak minket. Nehezebben működik az a része, hogy legyen kapacitásunk, önkéntesünk a foglalkozások megtartására. Az önkéntesek koordinációja, és menedzsmentje nem könnyű feladat. Nyilván hullámzó, de sose egyszerű. Főleg így, hogy ennyire megnőtt az igény a foglalkozásainkra. Átlagban heti 2-3 foglalkozást tartunk (ebben benne vannak a séták is).

A foglalkozás tematikáját majd’ 5 éve alakítottuk ki egy több hónapos ötletelés eredményeképpen, a Haverral és cigány fiatalokkal együtt. De persze több mindent változtattunk azóta, kerültek bele például új elemek. Az igény hozta, hogy kitaláltunk másfajta foglalkozásokat is. Lett a kiállításos, meg a vásáros foglalkozás. Ezeket az iskolák igényeihez igazítottuk.   

MZS: Mik voltak az alapvetések, amikor összeraktátok a foglalkozásokat?

LF: Egyrészt minél több információt, tudást szeretnénk átadni a foglalkozásokon, másrészt az is cél, hogy a cigányokkal kapcsolatos előítéleteket előhozzuk, és aztán ezeknek a valóságalapjáról, vagy épp valótlanságáról lehessen beszélgetni a diákokkal. Azokról a témákról, amikről azt hisszük, hogy amúgy is van egy fajta tudásuk, vagy egy kicsi tudás, vagy egy előítéletes tudás. Ezek a játékok előhoznak egy csomó előítéletet (a cigányok sokat szülnek, a cigányok bűnözők, a cigányok nem dolgoznak, stb.), és az a célunk velük, hogy aztán utána ezekről tudjunk mélyebbre menően beszélgetni velük.

A másik elem a foglalkozásokon, hogy ha már a diákoknak lehetősége van egy ilyen személyes találkozásra cigány fiatalokkal, akkor azok minél több személyes dolgot meséljenek el. Ezt például nem terveztük bele annyira az elején, de folyamatában úgy alakult, hogy azok, akik régebb óta tartanak foglalkozásokat tudják, hogy ennél és ennél a pontnál, ezt és ezt a személyes történetet jó elmesélni. Nagyon fontosnak tűnik, hogy egy-egy témára tudjanak személyes történettel reagálni, mert azt értik a legjobban, meg az az, ami leginkább megmarad a gyerekekben. Minél jobban feltárulkoznak az önkéntesek, annál inkább lesznek vevők a gyerekek az üzenetre, annál jobban értik.

Egy személyes interakció egy hiteles emberrel befogadóbbá, érdeklődőbbé, nyitottabbá teszi a fiatalokat. Ez által talán kicsit tágul az elképzelésük erről a témáról, hogy milyen is cigánynak lenni. Sokrétűbben kezdenek talán gondolkodni, az lenne legalábbis a cél. Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy egysíkúan gondolkodnak a cigányokról. Próbáljuk megmutatni például, hogy a közel nyolcszázezer-egymillió cigány közül van ilyen is, meg olyan is. Az általánosítást akarjuk egy kicsit letörni, mert az szinte mindenhol és mindig jelen van. Ki is mondják a diákok: „én ezt gondolom, mert ezt láttam 2 napja a TV-ben, tehát akkor az összes cigány ilyen”. „Én ezt gondolom, mert lakott a szomszédunkban egy cigány ember, aki ilyen volt, és akkor a cigányok ilyenek”. Könnyen általánosítják a személyes élményeiket.

Szerintem nagyon veszélyes dolog, ha valaki, azért, mert nem gyakran találkozik, beszél cigányokkal, akkor ennek a néhány tapasztalatnak az alapján ítélkezik az egész csoportról. Ez azért veszélyes, mert ezt ő tudásnak tekinti, és nem lesz nyitott másra. Például elkönyveli, hogy a cigányok rosszak, és nem kíváncsi rájuk. Többször elhangzott UCCU-s foglalkozások végén, hogy „hát mi azt gondoltuk, hogy ez minek, meg a cigányok olyan hülyék, nincs mit róluk beszélgetni, én úgyis ismertem már hármat, aki hülye volt, akkor ez miért lenne jó nekünk, nem kell ez”. De aztán azt mondták, hogy igenis kellett, jól esett továbbgondolni a kérdéseket. A sétán is pont tegnap volt valaki, aki kicsit ellenségesen és morgolódva indult el velünk (nem is értettem miért jött el), de aztán teljesen megnyílt, érdeklődővé vált, mert sikerült őt bevonni az interakciókkal és a személyes kommunikációval. Így végül ő tette fel a legjobb kérdéseket. Valahogy azáltal, hogy nem mogorván válaszoltunk az ő mogorvaságára, hanem érezte, hogy mi így is beszélgetünk vele, ezáltal megfordult, bevonódott és érdekeltté vált.

Egyébként, ha egy csoporttal szemben előítéletes valaki, akkor sokkal könnyebben válik előítéletessé más csoporttal szemben is. Ez egy fajta mentalitás, attitűd. Ha a cigánykérdésben nyitottabbá tesszük a diákokat, akkor az kihathat más előítéletükre is.

A cigánykérdést és más hasonló problémát sem lehet csupán állami intézkedésekkel megoldani. Legalábbis szerintem nem úgy, hogy bevezetünk például egy antiszegregációs törvényt, de közben nincsen előkészítve, nincsenek tanárok, mentorok, segítők mindehhez, akkor a törvény nem ér semmit.

A társadalmi gondolkodást, mentalitást kell megváltozatni, de szerintem azt csak kicsiben lehet. Mi 3000 diákkal, meg a tanáraikkal, meg a Nyócker sétán résztvevő emberekkel beszélgetünk, és ez bármilyen pici szelete a társadalomnak, ők is továbbviszik a hallottakat, és az is valami. Olyan eszközeink nincsenek, hogy az RTL Klubban nyolctól nyolc óra húszig mossuk az emberek agyát, és valószínűleg nem is lenne értelme, így a médián keresztül. Mi a személyes találkozások erejében hiszünk. 

MZS: Szerinted mitől működik az UCCU?

LF: Szerintem az egyetlen, ami igazán számít, az a személyes elköteleződés, hogy én ezt fontosnak tartom, ezt tudom csinálni. Nem fanatizmusból mondom, de ez az életem, ez az ügy megtalált engem, és én is őt. Tehát az elköteleződés, a nagyon erős bevonódás, benne levés adja a működést. Lélekkel kell csinálni. Ilyesmit csak úgy lehet csinálni, ha tényleg érdekel. Vagy azért, mert érintett vagy, vagy valami más miatt azt érzed, hogy érintetté kell válnod.

Én az egyetem alatt már éreztem, hogy engem ez érdekel, volt egy tanár, aki vitt minket terepre. Viszont, ha nincs a Haver, akkor nem tudom, mi van. Az első 2 évben nagyon erőteljesen a Haver mintájára alakultunk, és ők mindenben sokat segítettek, a szervezetfejlesztés részben éppúgy, mint a módszertanban, tematikában.

MZS: Miért hoztad létre az UCCU Pécset is a budapesti modell alapján?

LF: Pécsett és környékén is jelentkezett igény. Mivel ott magas a cigány lakosság aránya, emiatt nyilván vannak konfliktusok iskolai szinten is. Sok olyan iskola van, ahol ez probléma, és oda hívtak minket korábban is. Ez az egyik igény, a másik pedig, hogy sok lelkes roma fiatal van a Romológia szakon az egyetemen, ott a Gandhi Gimnázium, meg elég sok civil szervezet, ahol cigány fiatalok  is dolgoznak. Tehát látszott egy ottani közeg, amiből egy UCCU-csapat össze tud állni. És ez be is jött. Foglalkozásokat tartanak iskolákban, ahol tudás- és információátadás, párbeszéd és érzékenyítés folyik. Másrészt pedig közösségfejlesztés történik az ottani helyi roma önkéntes csapatban, a roma fiatalok körében.