Inspiráció, tapasztalatcsere, tudásmegosztás a mélyszegénységben élő gyerekek fejlesztéséről és tanulástámogatásáról.
kontent
Interjúk Cikkek Tudástár Élménypedagógia-blog
kontakt
MATOLCSI ZSUZSA
matolcsi.zsuzsa@i-dia.org
+36 30 297 30 54
támogatók
A demokrácia iskolája

Séta a Nyóckerben. A bizalom kis körei.

DeMo-blog 2015.04.07

Az alábbi bejegyzést Duka Andrea írta az UCCU legutóbbi Nyócker sétájáról, amit ő maga vezetett. Andi az UCCU munkatársa, aki gyerek-foglalkozásokat tart, sétát vezet, intézi az alapítvány ügyeit. Ebben a bejegyzésben arról beszél, hogy mekkora jelentősége van a közvetlen párbeszédnek, a közös élményeknek. Mélyen hisz abban, hogy van értelme a roma és nem roma fiatalok közötti találkozásnak, párbeszédnek. Az UCCU roma fiatalokból álló önkéntes stábja elsősorban általános és középiskolásoknak tart interaktív órákat informális oktatási eszközökkel a roma identitás és kultúra témájában. A foglalkozások során arra törekednek, hogy a diákok minél több információra, és személyes tapasztalatra tegyenek szert a romákkal kapcsolatban és minél nyitottabbá váljanak egymás és a külvilág iránt. Hisznek abban, hogy valós tanulás csak párbeszéd, tapasztalás és aktív részvétel útján történhet.

 

„Szeretném megosztani veletek a mai VIII. kerületi sétaélményemet. Szuper volt! A diákok láthatóan nagyon jól érezték magukat, rendkívül aktívak voltak, bátran osztottak meg véleményt egymással. Sokat nevettünk, és persze komolykodtunk is :-). Amikor a tanáruk bejelentette, hogy muszáj visszaindulniuk az iskolába, könyörögtek, hogy még ne, beszélni akarnak. Nagyon oldott hangulat volt. Képzeljétek el, hogy a séta első 15 percében, rögtön az első utcában, ahol megálltunk beszélgetni, egy diák észrevette, hogy egy idős férfi fekszik az utcán. Azt hitte meghalt. Hívjuk a mentőket! – kiáltotta. Megfordultam: hűha tényleg! 5 méterről nem láttuk, hogy mi a helyzet. Mondtam nekik, hogy mindenki maradjon ott, ahol van, én megnézem, hogy mi van vele. Elindultam a fekvő bácsi felé, és azt vettem észre, hogy 3 kicsit nagyobb termetű fiú elkísér odáig, nehogy „gáz” legyen a szituáció, ahogy mondták. Pár másodperc múlva már az osztály is ott termett velünk. Figyelmeztettem őket, hogy nem kell közelebb jönni, elegen vagyunk négyen. A fiú hívta a mentőket, és közben azt mondta hangosan: „Ne feküdjön már itt, hát megfagy ez a szerencsétlen itt a hideg kövön!”

 

Persze a mentősök nem vették fel a telefont. Hogy őszinte legyek, nem könnyebbültem meg, inkább az ösztöneimre hagyatkoztam, nagyon gyorsan azt néztem, mivel tudom őket lenyugtatni és visszalendíteni. Figyeltem, hogy hogyan lélegzik és miután biztos voltam abban, hogy a légzésével minden rendben, normális ütemben mozog a mellkasa, megállapítottam, hogy nincs nagy vész. Meg is mutattam, hogy mit figyeljenek. Megszólítottuk többször, de ő csak csak aludt tovább.  Sokszor tartottam már VIII. kerületi sétafoglalkozást, de ilyen intenzív élmények egyiknél sem értek. 
27 14 és 19 közötti fiú, és lány. Belépnek a Nyóckerbe, az ő saját „ismereteikkel”, és történik valami, amitől azonnal változnak és a bennük lévő előítéletek azonnal eltűnnek, mert nem azt nézik, hogy az a bácsi cigány, hanem azt, hogy „a szerencsétlen megfagy”.

 

Vagy az a bizalom, amit a tanároktól kapunk, amikor sétára visszük a diákjaikat, az egyszerűen szuper érzés. Mint ahogy az is, amikor a Zálogház előtt a diákoktól megkérdezem, kinek van a legdrágább telefonja, elkérem tőle, és azonnal licitet indítok, hogy nézzük meg kinek mennyit ér. Nem fél a kezembe adni, és erre még rápakolok egy lapáttal, hogy egyébként ügyetlen vagyok, próbálom majd nem leejteni. Persze odafigyelek, hogy véletlenül se. Az előítélet marad, nem változik azonnal, de beszélgetünk, folyamatos párbeszéd van, viccesen, komolyan, de van. Fogadást kötünk a Mátyás téren, hogy használnak-e cigány szavakat. Persze hogy használnak. Nekem ez a mai sétaélmény annyira nagyon sokat adott. Látni azt, hogy hogyan képes változni egy csoport semmi perc alatt úgy, hogy előtte még arról beszéltünk, hogy a cigányok ilyenek, meg olyanok, a másik percben viszont, amikor egy váratlan éles és komoly helyzet áll elő, eldobják az előítéleteiket, és onnantól már nem fontos, hogy ki fekszik ott, egyszerűen segíteni kell. Vagy nem engedik, hogy lányként egyedül menjek oda, jön a fiú is velem arra az esetre, ha gáz lenne. 

 

Nem vagyok egy kifejezetten érzelgős megosztós valaki, de úgy éreztem, hogy ezt meg kell veletek osztanom. Most fogtam fel, most tudatosodott bennem és raktam össze minden kép- kockát a Nyócker sétánkkal, és az összes foglalkozásunkkal kapcsolatban. És annyira büszke és boldog voltam, és vagyok, hogy Úr Isten, mi Uccu–sok számtalanszor találkozunk hasonló felismerésekkel, és egymásnak sem mondjuk ki, hogy milyen élményeink vannak, hogy tényleg mennyire sok bizalmat kapunk az intézményektől, és a diákoktól egyaránt. Azt hiszem ez az egyik legnagyobb dolog, ami történhet velünk. Ismeretlenül is akkora bizalmat kapunk 90 percre, amiért más napokig, hónapokig dolgozik. És ilyen megnyilvánulásoknak lehetünk a részesei. Ez azért szuper. Nem?”