Rajtvonalon – felkészítés a tanulásra

Melyikünk állna ki szívesen birkózni egy profival szemben bármilyen felkészülés nélkül? Vagy indulna el egy maratonon edzés nélkül? Azt hiszem, nagyon kevesen vállalnánk ilyen és ehhez hasonló megmérettetést, és erre minden racionális okunk megvolna. Ugyanis megfelelő felkészítés nélkül, legyünk bármennyire is lelkesek, motiváltak és tehetségesek a birkózásban vagy a futásban, a vállalkozás nagy valószínűséggel kudarc lenne.

És bár ezzel legtöbben tisztában vagyunk, valamiért, ha a tanulásról van szó, az a benyomásunk, hogy annak csak neki kell ülni és megy. Ha pedig nem megy, akkor az illető nem elég motivált, fegyelmezett, kitartó vagy okos.

Pedig megtanulni egy verset, megírni egy fogalmazást, megérteni a matekot vagy egy irodalmi-történelmi összefüggést, nem feltétlenül kisebb vállalkozás egy iskolás gyerek számára, mintha a maratont célozná meg. Különösen akkor nehéz a helyzet, ha nemhogy felkészítést és bátorítást nem kapott, hanem a sikerhez vezető utat akadályok állják el előle: szegénység és az ebből fakadó életkrízisek nyomása, előítéletek, családi válságok, a sort sokáig lehetne folytatni.

De miért éri ennyire felkészületlenül a tanulás a hátrányos helyzetű gyerekeket? A nagyon rövid válasz erre az, hogy mert senki sem készíti fel őket erre. Persze érdemes azért elgondolkodni egy hosszabb válaszon. Ehhez szerintem a rövid válasz három elemét szükséges alaposabban szemügyre venni: senki, felkészít, erre.

Kinek a dolga tehát felkészíteni a hátrányos helyzetű gyerekeket a tanulásra? Természetesen a családnak és az iskolának. Optimális esetben a szülők azáltal, hogy felolvasnak a gyermeküknek, a hétköznapi kihívásokban kitartásra ösztökélik őket, elmagyarázzák a világ „dolgait” („Látod, ez a cica, milyen puha a szőre… Mit eszik a cica?), játszanak, egyszerűen minőségi időt töltenek a gyermekükkel. Másrészt a szülő mindenek előtt példa: amit és ahogyan a szülő tesz, az megjelenik a gyerek viselkedésében is.

Másrészt az iskola feladata volna, hogy felkészítse tanulóit az intézményes elvárásokkal szemben: hogyan írjanak fogalmazást, hogyan tanuljanak meg egy verset fejből, milyen technikákkal segíthetik az értő olvasást.

Sajnos azt kell mondanunk, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek esetében mind a szülők, mind az iskola magára hagyja a gyerekeket az iskolai kihívásokkal való megküzdéssel. Mivel a hátrányos helyzetű gyerekek szülei nagyobb arányban maguk is alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, válnak munkanélkülivé, nincs meg a családon belül az a tudás és tapasztalat, ami a sikeres felkészítéshez szükséges volna.

Másrészt az iskolai mindennapokba még mindig nem tudták becsempészni magukat olyan fogalmak, mint tanulási technikák, tanulási stílus. A pedagógusok többsége maga is elég hiányos ismeretekkel rendelkezik afelől, hogyan lehet tudatos eszközökkel hatékonyan tanulni.

Megbontva a sorrendet, tegyük fel a kérdést, mire is kellene felkészíteni a gyerekeket, ha tanulásról van szó? Bármit is jelentsen maga ez a felkészítő folyamat, annak eredményként azt várnánk el, hogy a gyerek képes legyen egy konkrét tanulási helyzetben, tudatosan adekvát tanulási stratégiát kialakítani. Az, hogy egy gyerek ún. kompetens tanulóvá váljon, három dologra van szüksége.

Önismeret

Azt is mondhatnánk, hogy a tanulási folyamat sikeressége nem választható el attól, hogy ki az, aki tanul. Ugyanis nemcsak abban vagyunk sokszínűek, hogy mennyire vagyunk tehetségesek az éneklésben vagy a futásban, milyen színű a hajunk és mekkorára növünk, hanem abban is, hogyan tudunk hatékonyan és eredményesen tanulni. Fontos feltérképeznünk saját tanulási stílusunkat. Akkor tudok a legjobban tanulni, ha csend van körülöttem? Vagy éppen ellenkezőleg, ha zenét hallgatok? A csoportos feladatokat kedvelem jobban vagy az önállóakat? Az motivál, ha nagy szabadságot kapok és én tervezhetem meg a következő lépéseket, vagy pontos utasítások mellett érzem magam jól?

Ezek az apró, mindennapi tapasztalatok elengedhetetlenek abban, hogy sikeresek legyünk a tanulásban. Minél jobban ismerem önmagamat, a határaimat és korlátaimat, annál hatékonyabb és számomra működőképesebb technikákat tudok választani.

Tanulási technikák

Így érkezünk el a sikeres tanulás második pilléréhez, a tanulási technikák ismeretéhez. A tanulási technikák olyan elemi, tartalom- és kontextus független trükkök és eljárások, amelyekből képesek vagyunk egy-egy tanulási helyzetben komplex tanulási stratégiákat kidolgozni. Olyanok, mint a spájzban a liszt és tojás: „alapanyagok”, amelyekből bármikor valami alkalomhoz illő főzhető.

Természetesen minél több ilyen elemi technikát ismer egy gyerek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy képes lesz a konkrét feladathelyzetre nézve adekvát megoldást kidolgozni. Persze vannak ösztönösen hatékonyan tanuló gyerekek, de ne engedjük magunkat megtéveszteni, ők is valamilyen tanulási technikát alkalmaznak ehhez, noha lehet, hogy ezt képtelenek verbalizálni vagy tudatos szinten megfogalmazni.

Problémaelemzési készség

Az adekvát stratégia kidolgozásához azonban nem elég, ha ismerem önmagam és még egy tucat tanulási technikát, az is szükséges, hogy megértsem, mit vár el tőlem az adott tanulási helyzet,  mi az a probléma, amit meg kell oldanom, mit vár el tőlem a feladat. Elemeznem kell egy szöveget? Fejből meg kell tanulnom valamit? Egy matematikai szöveges problémát kell megoldanom?

Az, hogy egy feladat milyen problémaként értelmeződik egy gyerek fejében, meghatározza azt is, képes lesz-e megtalálni a megoldáshoz elvezető utat.

Mindezek fényében mit jelent tehát „felkészíteni” a gyerekeket a tanulásra? Nem mást, mint hogy tudatosan és szisztematikus fejleszteni ezt a bizonyos három területet, amely a sikeres tanuláshoz elengedhetetlen. A DeMo projektben a Tanulási sikerek munkacsoport azt a feladatot vállalta, hogy összegyűjti és rendszerezi azokat a technikákat, módszereket, jó gyakorlatokat, amelyekkel a projektben résztvevő szervezetek ezt a feladatot ellátják. Mindezt azért, hogy képesek legyünk a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket felkészíteni mindazokra a tanulási helyzetekre, amelyekkel szembesülniük kell az iskolában. Hogy ne felkészületlenül induljanak el a tanulás maratonján.

Kiss László