Korlátok a startvonalnál

Minden gyerek elméje olyan, mint egy csodálatos lámpás, amely mindenre rávilágít, és amelynek segítségével a gyerekek megismerik és felfedezik a körülöttük lévő világot – mondja Alison Gopnik, a Berkley Egyetem pszichológia professzora. És persze igaza is van. De mi van akkor, ha úgy tűnik, hogy egy gyermek elméje nem ilyen lámpás? Vagy éppen ezen a lámpáson vagy egy sötét folt, ami miatt a matematika vagy az olvasás nehezen felfedezhető területté válik? Egyszóval, milyen tanulási korlátokkal szembesülhetünk, és hogyan lehet ezeket felismerni?

Ne ijedjetek meg, nem foglak hosszas kognitív pszichológiai, fejlődés lélektani elméletekkel terhelni titeket, inkább igyekszem egy könnyen érthető rendszert, néhány fogalmat és magyarázatot adni. Nem úgy, ahogyan az egyetemen tanítják, hanem úgy, ahogyan szerintem érthető.

A tanulási korlátoknak alapvetően két köre létezik: vannak az átmeneti, visszafordítható korlátok, és vannak azok, amelyek egy életen át tartanak. Az átmeneti korlátok közé tartozik a tanulási nehézség. Ez olyan átmeneti tanulási teljesítménycsökkenést jelent, amelyet okozhat egy családi krízis, pl. a szülők válása, egy közel családtag elvesztése, de akár egy hosszabb kórházi tartózkodással járó komolyabb betegség is. Az erős érzelmi megterhelésre, a betegségre a gyerekek szervezete úgy reagál, hogy kognitív készségeik átmenetileg visszaesnek, azaz nemcsak egyszerűen szomorú és szétszórt a szülők válása miatt, hanem tényleg nehezebben megy egy matekpélda megértése, vagy a megoldás megtalálása. Átmenetileg. Ugyanis az ilyen nehézségek könnyedén visszafordíthatóak korrepetálással, odafigyeléssel, s mindehhez igazán gyógypedagógusra sincs szükség.

A tartós korlátoknak alapvetően két fajtája van, a tanulási zavarok (ezeket szokták olykor részképesség zavaroknak is nevezni), illetve a tanulásban való akadályozottság.

A tanulási zavarok jellemzően egy területen jelentkező, vissza nem fordítható korlátok, ezek közül talán a legismertebb a diszlexia és a hiperaktivitás. Sokféle oknál fogva alakulhatnak ki, például egy méhen belüli fertőzés enyhébb szövődménye lehet, szülés közben kialakult átmenti oxigénhiányos állapot eredménye, de öröklésen keresztül is kialakulhatnak. Bárhogyan is keletkezett, egy tanulási nehézség nem visszafordítható, nem “gyógyítható”. A kezelésük általában specifikus terápiát igényel, amelyet minden esetben gyógypedagógus végzettséggel rendelkező szakember láthat el. Fejlesztéssel azonban jelentős eredményeket érhetünk el, hiszen az agy bámulatosan jól tud új idegpályákat, új megoldásokat kialakítani, amivel az adott tanuló nagyon jól tudhatja kompenzálni a nehézségeket. Ezért nagyon nagy a felelőssége a pedagógusnak, hogy felismerje a korlátokat és segítsen új, a korlátokat kikerülő utakat építeni a tanulónak.

Melyek a leggyakoribb tanulási zavarok?

DISZLEXIA

A diszlexia egy pszichés diszfunkció (szó szerint ‘rossz működés’), amelynek következtében az olvasás képessége erősen akadályozott. Ha élhetek egy informatikai hasonlattal: itt nem annyira a hardware-rel, mint inkább a software-rel van a baj. (A hasonlat azért egy kicsit sántít, mert a kettő az emberi agyban összefügg, de itt most nekünk megteszi.)

Ha azt vesszük észre, hogy egy gyerek látványosan kerüli az olvasással kapcsolatos feladatokat (pl. minden ilyen helyzetben inkább “rendetlenkedik”), vagy nehezen olvas, nehezen tanulja meg a betűket, esetleg olvasáskor rengeteget téveszt (betűket, szótagokat cserél össze és fel), mindezek után pedig szinte alig érti, amit olvas, akkor gyanakodhatunk, hogy itt bizony diszlexiával van dolgunk.

DISZKALKÚLIA

Sokan csak úgy ismerik, mint a diszlexia “matekos” párja. Az okai hasonlóak (software), csak esetében nem az olvasáshoz, hanem a számoláshoz szükséges kognitív hálózat diszfunkcionál (nem megfelelően működik).  Gyanakodjunk diszkalkúliára, ha azt érezzük, hogy az érintett gyerek számára a 9 semmivel sem jelent többet (több csokit, lufit, labdát), mint a 4, ha nehezen érti meg a különféle műveleteket még akkor is, ha segítséget kap hozzá (pl. korongokat, amelyeket pakolászhat.) Szintén tünetet jelenthetnek az időben, térben, saját testen való tájékozódás problémái, különösen az olyan irányszavak esetében, mint a fent-lent, elől-hátul. A jobb-bal-t csak azért nem írom, mert ez kisgyerekkorban ép fejlődésmenetű gyerekek esetében is gyakran problémás.

DISZGRÁFIA

Nagyon hasonló az előző kettőhöz, csak az írás területén. Az íráskép olvashatatlanul csúnya, a ceruzafogás görcsös vagy éppen túl renyhe.

HIPERKINETIKUS SZINDRÓMA

Hétköznapi nevén a hiperaktivitás. A hiperaktivitás szintén egy idegrendszeri probléma, amelynek hátterében az áll, hogy a kisagy túl kevés ingert továbbít az agykéreg számára, ahol így egy általános ingeréhség alakul ki. Ezt láthatjuk elég változatosan megjelenni a gyerekek viselkedésében: folyamatos, ismétlődő beszéd (gyakran minden értelem nélkül), folyamatos mozgás, ringatózás. Fontos, hogy ne keverjük össze a gyerekek természetes “zsizsegését” a hiperaktivitással: az utóbbi gyakran szokatlan mozgással és beszéddel jár együtt, ez olykor egészen ijesztő, bizarr is tud lenni. Ebből következik, hogy a teljesen szokványosan, de valóban sokat csicsergő-fészkelődő gyerek nem hiperaktív, csak gyerek!

Egy kevésbé közismert tény, hogy minden olyan szer, ami egy ép embert “felpörget” (pl. a kávé vagy a tea), a hiperaktív gyerekeket lenyugtatja. A jelenség oka érthető: hiszen a koffein hatására az agy elkezd több ingerületet továbbítani, így az agykéregben csökken az ingeréhség is.

Érdekes, de létezik a hiperaktivitás komplementer esete, a nálánál sokkal kevésbé ismert HIPOAKTIVITÁS. Ez esetben a kisagy éppenhogy túl sok ingert továbbít, ettől alakul ki egy ingerkerülő magatartás. Az ismeretlenség oka is ez: egyszerűen a hipoaktív gyerekek nem zavarnak az iskolában. Pedig az állandó fáradtság, kedvtelenség, a közösségi életből való kimaradás nem okoz kevesebb érzelmi-kognitív problémát, mint a hiperaktivitás.

A hiperaktivitást gyakran keverik össze a FIGYELEMZAVARRAL, pedig a két jelenség nagyon különbözik egymástól. A figyelemzavar hátterében az áll, hogy az idegrendszer alacsony hatékonysággal szűri ki a lényeges információt a lényegtelentől. Azaz a gyerek számára minden inger egyszerre és ugyanannyira lesz fontos: a matektanár a táblánál, a hátát nyomó szék támlája, az előtte ülő gyerek tollának hangja, a suli előtt elmenő busz zaja és a madarak csiripelése. Éppen ezért a figyelemzavarral küzdő gyerek nem képes a figyelmét egyetlen tevékenységre fókuszálni. (Ez persze ismét nem keverendő össze a gyerekek életkorából fakadó alacsonyabb figyelmi kapacitásával.) Az érintett gyerekek nemcsak egy felnőtthez képest, de saját kortársaihoz képest is lényegesen alacsonyabb figyelmi kapacitással rendelkezik.

Ami a mindennapokban a legszembetűnőbb különbséget adja a hiperaktivitás és a figyelemzavar között, az egy csendes szoba. Egy hiperaktív gyerek egy ilyen helyiségben szinte “felrobban” érthető módon (még kevesebb inger, még nagyobb ingeréhség), addig a figyelemzavaros gyerekek inkább megnyugszanak, hiszen a környezet kiszűri számára mindazokat a felesleges ingereket, amiket az idegrendszere nem tud. Épp ezért számukra jó megoldás lehet egy csendes tanulósarok kialakítása, de egyes iskolákban használnak zajvédelmi fülvédőket is (olyanokat, amiket az amerikai filmekben az építkezéseken is látni), hogy feltehessék, ha már nagyon magas számukra a zaj szintje.

Szintén kevésbé közismert tanulási zavar a MUTIZMUS, ami a beszédtől való extrém félelmet jelenti. Nem olyan nehéz felismerni: az ilyen gyerekek egyszerűen nem beszélnek, tipikusan felnőttekkel, de nem ritkán kortársakkal sem. Ez alól egyedül a családi környezet képez kivételt: ott általában átlagon felüli beszédességet tapasztalnak a szülők. Éppen ezért a mutizmus diagnosztizálását a kevéssé ismertségen felül tovább nehezíti, hogy a szülők gyakran el sem hiszik azt, hogy a gyermeküknek bármi problémája lehet, hiszen “otthon annyit beszél.” Legfeljebb egy kicsit fél az idegenektől, de hát ez nem akkora baj.

Pedig jellemzően az óvóda-iskola váltáskor jelentkező némaság komoly korlátja a sikeres tanulásnak, gondoljunk csak bele, egész helyesírásunk a beszéden keresztül szerzett tapasztalatainkra épül.

Mivel itt végképp semmilyen szervi probléma nem áll fenn, a mutizmus terápiája szinte már súrolja a pszichoterápiát, ahol a gyógypedagógus (általában logopédus) egyrészt igyekszik pótolni a beszédfejlődésben elmaradt fontos tapasztalatokat, másrészt igyekszik csökkenteni a beszéddel szembeni félelmet. A folyamat hosszú és rengeteg türelmet igényel a gyerek környezetétől. Szerencsére nagyon ritkán marad tartós: rendszerint a pubertással nyomtalanul eltűnik.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ritkák az igazán “tiszta” esetek, azaz gyakran ezek valamilyen keverékét figyelhetünk meg. Pl. a diszlexia könnyen párosul diszgráfiával, a hiperaktivitás figyelemzavarral… stb. A tanulási zavarok diagnózisát minden esetben szakember állíthatja fel, és a terápiáját is kizárólag gyógypedagógusok végezhetik.

A tanulásban való akadályozottság az előzőekhez képest annyiban tér el, hogy nem egyetlen területen, hanem a tanulás szinte minden területén jelentős teljesítménycsökkenéssel jár. Gyakran olvasni azt, hogy az “enyhe értelmi fogyatékosság” új neve lett a tanulásban való akadályozottság, ám ez nem fedi egészen a valóságot.

Igaz ugyan, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyerekek is ebbe a kategóriába tartoznak, de ez a fajta általános teljesítménygyengeség nemcsak azért állhat elő, mert valakinek a mérhető intelligenciája 70 IQ pont alatt van (ez ugyanis a fogyatékosság határa), hanem környezeti okok miatt is. Hogyan? Nézzünk egy példát!

Helyesírásunk alapja egy fontos kognitív készség, a beszédhanghallás. Ez a készségünk felel azért, hogy a magyar nyelv hangzóit meg tudjuk különböztetni például zöngésség, hossz, magasság vagy a képzés helye és módja szerint. Mivel a magyar nyelvben a betű-hang megfeleltetés elég szoros, ezért a helyesírás elsajátításakor erősen támaszkodunk fülünkre: ahol hosszú hangot ejtünk, ott általában hosszút is írunk.

Azonban a beszédhanghallás készsége nem egy életen át fejlődik, létezik egy szenzibilis életszakasz, amikor a gyerekek erre különösen fogékonyak, amely szakasz 6 évesen lezárul. (Ez a magyarázata annak is, hogy 6 éves kor előtt miért tudnak a gyerekek tökéletesen akcentus mentesen elsajátítani egy másik nyelvet.) Tehát, sajnos épp akkor, amikor kiderül, hogy bizony a beszédhanghallással baj van, méghozzá a gyatra helyesíráson keresztül, addigra a kisiskolás gyerek már szinte pótolhatatlan hátrányokat szedhetett össze a beszédhallás készsége területén. (Erre született megoldásként a DIFER teszt és fejlesztő csomag, amely már óvódás korban méri a beszédhanghallást és fejlesztési támpontokat is ad.)

Annál a gyereknél, aki nyelvi kisebbségben, vagy a magyar nyelv írott formájától eltérő hangokat használó dialektusban nő fel, és egész óvódás karrierje alatt nem figyeltek arra, hogy a beszédhanghallása megfelelően fejlődjön, már nem lehet az elmaradt ingereket pótolni, a gyermek egy életre szóló idegrendszeri lemaradással indul.

Sajnos nemcsak egy, hanem több, a beszédhanghalláshoz hasonló készséget ismerünk, amelyek elemi feltételei az iskolai sikerességnek. Ez egyúttal magyarázatul is szolgál arra, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekek miért felülreprezentáltak a tanulásban akadályozott tanulók között: a szegénység és nélkülözés közepette rengeteg olyan ingertől esnek el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az idegrendszer ép fejlődéséhez. Ezek a szinte minden területen keletkező lemaradások pedig iskolás korra megváltoztatják a gyerekek idegrendszeri struktúráit, amelynek eredménye az általánosan gyenge tanulási teljesítmény. Bizonyos esetekben azonban sajnos még a mérhető intelligencia teljesítmény is csökken a káros környezeti hatásokra, ezt nevezik − nem túl szép kifejezéssel − debilizáló környezetnek.

A tanulásban való akadályozottságot éppen ezért szintén csak szakember diagnosztizálhat, mint ahogyan a fejlesztés is gyógypedagógus, egészen pontosan tanulásban akadályozottak szakon végzett gyógypedagógust igényel.

Ha valaki idáig eljutott a cikk olvasásában − remélem, vannak azért egy páran −, annak feltűnhet, hogy az eddig érintett témákból kimaradt egy szintén elég közismert jelenség, az AUTIZMUS. Szándékosan nem soroltam a tanulási korlátok közé, noha egyébként az is lehet, hogy egyszerűen azért, mert az autizmus spektrumzavarok egészen széles skáláját ismerjük. A skála egyik végén áll a különc zseni (Asperger-szindróma), a Kantok és Einsteinek világa, aki ugyan néha kicsit furcsán viselkednek, de 160 IQ felett ezt meg szokták nekik bocsátani, addig a skála alsó fele a beszédre képtelen, folyamatos ápolásra szoruló, súlyosan-halmozottan fogyatékos autista személy, és közöttük sok mindenki, sokféle tünettel. Az autizmus spektrumzavarok egy idegrendszeri fejlődési rendellenesség, amely elsősorban a magasabb kognitív struktúrákat és a kommunikációt érinti. Ezek a magasabb kognitív struktúrák a különféle összetett készségeinket jelentik, pl. azt, hogy egy szembe jövő emberről meg tudjuk mondani, hogy vidám vagy szomorú. Ez nem egyszerű ingerészlelés és -értelmezés (mint a hang és a hallás, vagy a fény és látás), hanem számtalan csatornán bejövő ingerek, korábbi tapasztalatok és élmények komplex együttműködéseként előálló ismeretek és meggyőződések. (Éppen ezért magasan szerveződőek.)

A nagyon széles spektrumú tünetek miatt az autizmus hatása a tanulásra is igen változó. Vannak autista gyerekek, akik könnyen és jól integrálhatóak, sikeresen elvégzik − gyakran kifejezetten jó teljesítménnyel − az egyetemet is, és vannak, akik esetében az önálló életvitel is nehezen érhető el. A leggyakoribb gyerekkori tünetekről itt találtok egy képes összefoglalót.

Mi a teendő tehát, ha arra gyanakszunk, hogy egy gyerek esetében a rosszaság, a gyenge teljesítmény vagy éppen a levertségnek hátterében nem pusztán a lustaság vagy a fáradtság áll, hanem esetleg egy tanulási korlát? Ilyen esetben mindenképp érdemes felvenni a kapcsolatot szakemberrel (gyógypedagógussal), akinek beszámolhatunk a tünetekről és kikérhetjük a véleményét. Ha komolyan felmerül egy-egy probléma, akkor az iskola kezdeményezheti a gyerek diagnosztizálását a területileg illetékes szakértői és rehabilitációs bizottságnál, illetve természetesen tájékoztathatja a szülőt. Érdemes minél hamarabb “elcsípni” az ilyen tanulási korlátokat, mert kisgyerekkorban eredményesebb a fejlesztés, mint kamaszként. Nem mellesleg a diagnózis elemi feltétele annak, hogy a gyermek megkapja azt az oktatást és támogatást, amire szüksége van.

Kiss László