Roma szülők oktatással kapcsolatos attitűdjei

Nem igaz az a meggyőződés, hogy a roma szülők számára ne volna fontos gyermekük iskolai karrierje. A Budapest Intézet jelentése alapján a probléma nem a szándékkal van, hanem a szegénységben élő családok lehetőségeivel.

• A roma szülők túlnyomó többsége fontosnak tartja, hogy gyermeke jó oktatást kapjon: ezt mutatja, hogy a középiskolába beiratkozók arányában nincs nagy különbség roma és a nem roma gyerekek között.
• A szegénység és a lehetőségekkel kapcsolatos szülői elképzelések nagyban meghatározzák a választott középiskolák típusát. Amíg a roma gyerekek elsősorban szakiskolákban tanulnak tovább, a leszakadás nem fog csökkenni.
• A tanulási eredményeket nagyban befolyásolja, hogy a szülők képesek-e az iskola melletti kiegészítő szolgáltatásokat (nyelvtanulás, korrepetálás) nyújtani vagy megfizetni, és ez komoly hátrányba hozza a szegényebbek és alacsonyabb végzettségűek gyermekeit.

Az általános iskolát ma már szinte minden roma gyerek befejezi. Ebben az elmúlt három évtizedben lényegében eltűnt a különbség a roma és nem roma gyerekek között: 93 száza­lékuk fejezi be sikeresen alapfokú tanulmányait, míg ez az arány a nem-romák esetében 98 százalék.  Az általános iskolai részvétel aránya olyan mértékben nőtt, ami nem valósulhatott volna meg a támogató szülői attitűd nélkül.[1] 1971-től 1994-ig a 20-29 éves korosztályban 25 százalékról 77 százalékra nőtt azok aránya, akik megszerezték az általános iskolai végzett­séget.[2]

A szülők azt is átlátják, hogy az általános iskolai végzettség nem elegendő a boldoguláshoz: míg 1993-ban a roma gyerekek fele tanult tovább a nyolcadik után, rá 10 évre már 92 %-uk.[3] A legfrissebb és legnagyobb, országos mintán készült vizsgálat szerint a roma szülők 2%-a, a nem roma szülők 0%-a szeretne csak általános iskolai végzettséget gyerekének.[4] A családok döntése a gyerek iskolázottságáról ma már alapvetően a középiskola típusának meg­választásáról szól.

A szakiskola és az érettségit adó középiskola közötti választást a roma és a nem roma családok esetében is elsősorban a gyerek iskolai teljesítménye határozza meg. A gyengén tanuló gyerekek nagy többsége szakiskolában tanul tovább, a közepesen és jól tanulók többsége szakközépiskolában vagy gimnáziumban.

A választott középiskola típusa nagyban függ a családi háttértől: az anyagi lehetőségektől és a szülők elképzeléseitől gyermekük jövőjét és lehetőségeit illetően. A szegényebb és kisebb településen élő családok inkább választják a szakközépiskolát, mint a gimnáziumot.[5] Ugyan­ezen kutatás szerint a nem érettségizett szülők inkább a szakmát adó képzést választják. Más kutatások is azt igazolták,[6] hogy az alacsonyabb iskolázottságú szülők csak az átlagosnál jobb képességű gyerekeiket irányítják gimnáziumba, egyébként szakmát adó iskolát választanak. Sőt, a roma családok esetében még az át­lagosnál jobb képességű gyerekek is inkább szakközépiskolába mennek: kevesebb, mint harmaduk (30 %) kerül gimná­ziumba, míg a hasonlóan jó képességű nem roma gyerekek 80 %-a. A roma-nem roma családok közötti különbség a gimnázium választásában kétharmad részt a szülők alacsony iskolázottságának és szegénységének tudható be.[7]

Forrás: Hajdu- Kertesi – Kézdi 2014. Készült az 1993. évi reprezentatív Roma felmérés, a 2001. évi Népszámlálás, a 2011. évi Népszámlálás, a TÁRKI Életpálya Felmérése (2006-2012) és az MNH Bértarifa felmérések alapján.

Az iskolázatlan (roma vagy nem roma) szülők szerényebb ambíciói részben az iskoláztatás költségességével, részben a szülők rosszabb tájékozottságával magyarázhatók[8]: ha látják is a diplomából adódó lehetőségeket, kevésbé járatosak abban, hogy ezeket hogyan lehet forintra váltani, ezért kockázatosabbnak ítélik a befektetést. Ez az óvatosság nem is teljesen alaptalan, hiszen többnyire nem rendelkeznek olyan kapcsolati tőkével, ami diplomás gyereküket átsegíthetné a munkába állás vagy munkahelyváltás nehéz­ségein.

Az iskolázatlan szülők gyermekei közül azok, akiknek a családja állástalanságban és nagy szegénységben él, nagyobb valószínűséggel fognak szakiskolában továbbtanulni, nagyobb eséllyel morzsolódnak le a középiskolából, vagy váltanak érettségi adó iskolatípusból szak­iskolába.[9]

A lemorzsolódás kockázata a szakiskolai tanulók körében a legnagyobb. Ebben az iskolatípusban 31 százalék a lemorzsolódók aránya (szakközépiskolákban ez 19 százalék, míg gimnáziumokban 11 százalék) .[10]

A lemorzsolódás egyik oka az alapkészségek hiánya, ami az alapfokú oktatás súlyos problémáit mutatja. A nyolc általánost elvégzők 20-25 %-a nem tanult meg olyan szinten olvasni és számolni, hogy sikerrel el tudná végezni a középiskolát.[11] Ezeket a hiányokat a szegényebb családok nem tudják szülői segítséggel vagy korrepetálással kompenzálni.

Egy másik gyakori ok az iskolával való gyenge vagy konfliktusos kapcsolat: sok hiányzás, fegyelmi prob­lémák, a szülők bizalmatlansága.[12] 2000-ben a roma családok 30 százalékát látogatta meg legalább egyszer gyermekük osztályfőnöke, egyötödük esetében a szülők egész évben nem találkoztak az osz­tályfőnökkel. A legalsó 20 százalékba tartozó, leg­szegényebb családok esetében vannak elsősorban kommunikációs problémái az iskoláknak és a családoknak. Ez ugyanúgy igaz a nem roma családokra is.[13]

A felzárkózást segítő, jó minőségű kiegészítő szolgáltatások népszerűsége is arra utal, hogy nem a szülői ösztönzés hiányzik.  Például ha nem jelent nagy anyagi terhet, a nyári táborokba és a tanoda programokba elengedik a szülők a gyerekeket, támogatják a részvételüket. Ezek azonban legfeljebb csak tompíthatják azt a lemaradást, ami abból adódik, hogy a szülők  kevesebbet tudnak segíteni a házi feladatban, és nem tudják a külön órákat, vagy a szabadidős tevékenységeket sem megfizetni.[14]

***

A Budapest Intézetről

A Budapest Intézetet 2008 novemberében alapították elméleti és gyakorlati tudással, kormányzati és kutatási tapasztalatokkal rendelkező közgazdászok. Az Intézet független elemzéseket és hatásvizsgálatokat készít szakpolitikai döntések előkészítéséhez, nyomon követéséhez és értékeléséhez. Ebben kettős cél vezérli: egyfelől, hogy a megalapozottabb döntések által a magyar és az európai közjót szolgálja, másfelől, hogy hozzájáruljon a tényeken és tudományos alapokon nyugvó szakpolitikai viták és döntések elterjedéséhez. Az Intézet elsősorban a foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika, roma integráció, oktatáspolitika, üzleti környezet és a kormányzati hatékonyság szakpolitikai kérdéseivel foglalkozik.

[1]Havas Gábor – Kemény Istán- Liskó Ilona: Cigány gyerekek az általános iskolában. Educatio füzetek 231.2001

[2]Kertesi Gábor: Cigány gyerekek az iskolában, cigány felnőttek a munkaerőpiacon. Közgazdasági Szemle 1995.1.

[3] Liskó Ilona: A roma tanulók középiskolai továbbtanulása, Kutatás közben, 268.szám, Oktatáskutató Intézet. 2005.

[4]Kertesi Gábor – Kézdi Gábor: A roma fiatalok általános iskolai eredményessége, középiskolai továbbtanulása és középiskolai sikeressége. Zárótanulmány. Az MTA–KTI „A közoktatás teljesítményének mérése–értékelése” programjának ROMA 608. számú produktuma, 2009.

[5]Uo.                                                                                            

[6]Lásd például: Andor Mihály – Liskó Ilona: Iskolaválasztás és mobilitás. Iskolakultúra; 1999; Boreczky Ágnes: Cigánycsaládok a feltorlódó időkben. In: Boreczky Ágnes (szerk): Cigányokról másképpen. Gondolat. 2009.; Feischmidt Margit – Messing Vera – Neményi Mária: Ethnic Differences in Education in Hungary: Community Study. Edumigrom Community Studies. 2010.

[7]Kertesi Gábor – Kézdi Gábor i.m. 2009.

[8]Ld. Andor és Liskó (1999) illetve Boreczky (2009) fent idézett mélyinterjús kutatásait.

[9]Kertesi Gábor-Kézdi Gábor: Iskolázatlan szülők gyermekei és roma fiatalok a középiskolában. 2010

[10]Mártonfi György: Korai iskolaelhagyás a magyarországi szakképzésben. 2013.; Kertesi Gábor-Kézdi Gábor: Iskolázatlan szülők gyermekei és roma fiatalok a középiskolában. 2010

[11] Kertesi Gábor és Kézdi Gábor: Roma és nem roma fiatalok középiskolai továbbtanulása. In: Fazekas Károly (szerk): Oktatás és foglalkoztatás, MTA KTI. 2009.

[12] Havas Gábor: Esélyegyenlőség, deszegregáció. In: Fazekas Károly – Köllő János – Varga Júlia (szerk.) Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért. Ecostat, Budapest. 2008. 121-139. In: Fazekas Károly – Köllő János – Varga Júlia (szerk.) Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért. Ecostat, Budapest. 2008. 121-139.

[13]Havas Gábor – Kemény István – Liskó Ilona: Cigány gyerekek az általános iskolában. Oktatáskutató Intézet. Új Mandátum. 2002.

[14]Németh Szilvia: A tanoda-típusú intézmények működésének, és tevékenységének elemzése. 2009