Mit gondolunk, ki és miért lesz szegény?

A szegénység elleni társadalmi kezdeményezések hatékonysága, léptéke, támogatottsága nagyban függ attól, hogyan gondolkodunk a szegénység okairól. A Budapest Intézet tényanyaga a szegénység hazai társadalmi megítéléséről. 

• Balszerencse vagy jellemhiba a szegénység? Erre a kérdésre az aktuális gazdasági helyzettől és a saját helyzetüktől függően is más választ adnak az emberek.
• A szegénység kapcsán sokan kettős mércével mérnek: egyfelől magukat is azok közé sorolják, akik nem élnek elég jól, és járna nekik valamilyen támogatás, másfelől a szegényeket nagyon másnak gondolják: lustának, élhetetlennek, akik maguk felelősek a nehéz helyzetükért.
• Az utóbbi években nőtt a szegénységgel kapcsolatos megértés, többen vannak, akik feltételek nélkül helyeslik a szegények állami támogatását.

Válsághelyzetekben jobban látjuk a szegénység kényszereit

A szegénység megítélése jelentősen átalakult a rendszerváltás és a piacgazdasági átmenet következtében. 1988-ban a legnagyobb egyetértés még abban volt, hogy azok lesznek szegények, akik elisszák a pénzüket, felelőtlenek vagy nem szeretnek dolgozni.[1] Pár év múlva azonban már a társadalom közel fele külső (a gazdasági rendszernek, az esélyegyenlőtlen­ségnek betudható) okokkal magyarázta a szegénységet[2], és a megélhetési nehézségeket tartotta az egyik legsúlyosabb társadalmi problémának.[3] A 2000-es évek elején a gazdasági helyzet javulásával ismét előtérbe kerültek a szegénység forrását a szegényekben magukban kereső nézetek, egészen 2006-ig, amikor a romló gazdasági kilátásokkal ismét megfordult a trend. A Tárki 2009-es vizsgálatában a megkérdezettek 37%-a gondolta: a szegények első­sorban annak köszönhetik elszegényedésüket, hogy nem elég törekvőek, nem dolgoznak elég keményen.[4]

Miért tartjuk jellemhibának a szegénységet?

A szegénységet egyéni tényezőkre visszavezető vélemények jellemzői a kutatások alapján[5]:

• Akiket jobban fenyeget az elszegényedés veszélye, saját biztonságérzetüket igyekeznek meg­őrizni azzal, hogy alábecsülik a szegénység külső kockázatait.[6] Ők így hajlamosabbak rá, hogy a szegénység okának pl. a lustaságot lássák. A potenciálisan a lecsúszás veszélyével küzdők^[7] körében 58%-al valószínűbb, hogy a szegényeket nem dolgozó, lusta embereknek látják.[8] Az állami pénzekért a munkanélküliekkel versengők (nyugdíjasok, gyeden/gyesen lévők, stb.) is hajlamosabbak lehetnek az egyéni okok szerepét hangsúlyozni.[9]
• Előfordul, hogy akik nap, mint nap találkoznak a nélkülözőkkel, első kézből szereztek negatív tapasztalatokat.
• A harmadik nagy csoport a városi értelmiség egy része: ők azért lehetnek elutasítók, mert kevés közvetlen kapcsolatuk van a szegényekkel, a média pedig összességében erősen torzított képet fest a szegényekről.[10] Erre utal, hogy az elutasítás a leszakadó régiókban, és a jobb helyzetű régiók közepes városaiban a legnagyobb.
• Végül, a szegényeket támogató programok is kiválthatnak ellenérzéseket, ha a céljukat rosszul kommunikálják, ha a támogatottakat passzívnak, tétlennek mutatják.

A szegénységet önhibának tartók aránya településméret és régió szerint

A szegénység kettős mércéje

Miközben a szegényeket hajlamosak vagyunk (saját magunkhoz képest) lustának látni, magunkat is támogatásra szorulónak gondoljuk. Egy 2012-es vizsgálatból az derült ki, hogy tízből négyen saját megítélésük szerint éppen csak kijönnek a havi jövedelmükből, és csupán 1,6 % állította, hogy gondok nélkül be tudja osztani a jövedelmeit.[11]

A külső- és belső okok, valamint a szubjektív anyagi helyzet megítélése együtt kissé tudat­hasadásos képet festenek a magyar társadalomról. Az arányokat nagyban befolyásolja a kér­dés­feltevés módja is: amikor nagyon konkrétan kérdeznek rá, hogy például előfordult-e az el­múlt egy évben hogy nem volt pénzünk kiváltani a gyereknek a gyógyszert, csak a lakosság leg­­szegényebb tizedének vannak súlyos anyagi gondjai. Ha homályosabb a kérdésfeltevés (pl. Nehézséget jelent-e a szokásos kiadások fedezése?), akkor még a leggazdagabb jövedelmi tizedben is háromból két háztartás sanyarúnak látja a helyzetét.

A saját jövedelmi helyzet szubjektív megítélése az egy főre jutó jövedelem szerint, 2012

Az elmúlt években kissé nőtt a szolidaritás

Az elmúlt években valamelyest enyhültek a szegényekkel szembeni előítéletek.  Egy 2011-es kutatás eredményeit a korábbiakkal összevetve, a rendszerváltás óta megduplázódott azok aránya, akik szerint az államnak minden szegényt támogatnia kellene (ld. az ábrát). A korábbi 12 % helyett 2011-ben a válaszadók 23%-a szerint érdemel állami támogatást minden szegény.

Kit támogasson az állam? Lakossági vélemények változása 1988-2011

Azok aránya, akik szerint azokat a szegényeket kellene támogatni, akik ezt munkájukkal és viselke­désükkel kiérdemlik, ha csökkent is, változatlanul magas: 2011-ben 49%, míg 2002-ben 59 % volt.

***

A Budapest Intézetről

A Budapest Intézetet 2008 novemberében alapították elméleti és gyakorlati tudással, kormányzati és kutatási tapasztalatokkal rendelkező közgazdászok. Az Intézet független elemzéseket és hatásvizsgálatokat készít szakpolitikai döntések előkészítéséhez, nyomon követéséhez és értékeléséhez. Ebben kettős cél vezérli: egyfelől, hogy a megalapozottabb döntések által a magyar és az európai közjót szolgálja, másfelől, hogy hozzájáruljon a tényeken és tudományos alapokon nyugvó szakpolitikai viták és döntések elterjedéséhez. Az Intézet elsősorban a foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika, roma integráció, oktatáspolitika, üzleti környezet és a kormányzati hatékonyság szakpolitikai kérdéseivel foglalkozik.

[1] Tóth István György (1990): Társadalmi problémákra és a szociálpolitikára vonatkozó vélemények a magyar társadalomban, in: Andorka et al. (szerk.): Társadalmi riport. Budapest, TÁRKI, 447-474.

[2] Csepeli György, Kolosi Tamás, Neményi Mária, Örkény Antal (1992): A gazdagság és a szegénység okaira adott magyarázatok rejtett normatív szempontjai Magyarországon, Szociológiai Szemle 3:21-42.

[3] Bernát Anikó (2002): Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 38. Budapest, TÁRKI.

[4] TÁRKI Gazdasági kultúra kérdőív, 2009, 16. kérdés

[5] Medgyesi Márton és Scharle Ágota (szerk.): Felemelkedés közös erővel: A tartós mélyszegénység csökkentése célhoz kötött támogatások révén. Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítvány. 2012. 21.

[6] Hankiss Elemér (1977): Érték és társadalom. Tanulmányok az értékszociológia világából, Budapest, Magvető Kiadó.

[7] Veszélyeztetettnek tekintve azokat a falusi, legfeljebb 8 általánost végzetteket, akik magas munka­nélküliségű régióban élnek, de jelenleg nem munkanélküliek.

[8] Medgyesi és Scharle i.m. 2012. 22. a TÁRKI 2009.évi értékvizsgálata alapján.

[9] Köllő János A munkanélküli segélyrendszer 2000. évi szigorításának politikai támogatottsága. 2000.

[10] Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság. A Fókusz szegénységábrázolása. Médiakutató, 2004tavasz   

[11] Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban. TÁRKI MONITOR JELENTÉSEK 2012 52.